Hűtő

Van a családban ingázó, hétközben az egyik városban, hétvégén a másikban él. Az egyikben vezet némi háztartást is, hétfőn meg extrém korán kezd, így kialakult az a rendszer, hogy vasárnap délután, mielőtt ráfordulna az autópályára, bevásárol a következő hétre.

A vasárnapi zárvatartás azonban alapjaiban rengette meg ezt a jól bevált rendet (a saját életritmusomat is, de az egy másik történet). Mivel a hétfő továbbra sem játszik, a heti bevásárlás előre felé tolódott. Konkrétan péntek délutánra, a másik ingaszakaszra. Ami további problémát generált, nevezetesen a hűtés kérdését.

Akkora hűtőnk van, ami egy ekkora háztartásba kell. Néha tömve van, néha üres, általában hétvégén van jobban tele, akkor többen is vagyunk, meg többször is eszünk otthon, főzünk, stb. Így a péntek délután érkező extra adag váratlan helyzet elé állított minket. Az első reakció a morgás volt, ez hamar lezajlott, értelmes emberek vagyunk, csak zsigerből morgunk.

A második fázis már hosszabb volt, a bizonytalanság fázisa. Kié ez a valami itt a hűtőben? Vajon közpréda, vagy el akarja vinni? És a másik oldalon is: jesszusom, ezt én vettem? Most mit vigyek el? Nem tartom fejben a hűtő tartalmát, néha voltak meglepetések eddig is, most rendesen kitört a káosz. De még ennél is rosszabb az állandó helyhiány. Mégis, úgy tűnik, ez lesz a megoldás, mert kialakul belőle egy játék, ami felold minden feszültséget.

Ez a játék pedig a „ki tud még betenni valamit a teli hűtőbe?” Meleg van, már nincs meg a ’kiteszem ide-oda egy időre opció’, mindent hűteni kell. Optimalizálunk és újraoptimalizálunk, és büszkék vagyunk magunkra. A hűtő remek partner, mindent elnyel. Nincs az a tömött polc ahova ne lehetne még valamit betenni. Fog ez menni.