10 olyan év van az életemben, amikor nem kertes házban éltem, a többiben mindig volt körülöttem valami kis zöld udvar. Gyerekkoromban nem szerettem a kertet, igaz, akkor hagyományos veteményeskertet tartottak a szüleim, utáltam benne segíteni. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy nyári reggeleken pizsamában lehetett menni egy kört és lelegelni az előző nap beérett epret, málnát, ribizlit. Bár nem szívesen foglalkoztam vele, azért rengeteg minden rám ragadt, a mit, mikor, hogyan ültetünk és gondozunk témakörből.
Később lett saját kertem, óriási. Nagy lendülettel művelni kezdtem, tanultam a szomszédoktól, olvastam sokat, de hamar kiderült, hogy jóval több időt kellene beletenni, mint a munka utáni 1-2 órák. Maradt a fenntartás, gyümölcsfák, fűnyírás, eléggé elvadult, de nem bántam, jó volt a teraszon üldögélve a zöldön pihentetni a szememet.
Aztán megint új ház jött, új kerttel. Ez jobban kitalált, a mérete is szerencsésebb, pici veteményes, pici málnás-epres, fű, fák, sziklakert, mindenből annyi, amennyit még hobbiszinten is rendben lehet tartani. Ez a nekem való megoldás, szívesen bogarászok a fűben, a sziklakert növényei közt, megnyugtat, kikapcsol. Vannak olyan időszakok amikor több munka lenne, olyankor vagy ráérek, vagy nem, ha nem, nem stresszelek rajta. Ha nagyobb átalakítás kell, hívok kertészt, nem akarok küszködni, örülni akarok a kertemnek (utólag persze mindig megfogadom, hogy ide többet kertész a lábát nem teszi be, de hát ez már az emberi természetből fakad).
Szóval tetszik nagyon ez a mostani állapot, díszfákat metszek, sövényt nevelek, remekül ellenpontozza az irodai környezetet. Elgondolkodom a munkahelyi dolgokon, elég gyakran földtúrás közben jut eszembe valami jó megoldás, a másik opció sajnos az hogy a nagy gondolkodásban belevágok a kezembe a metszőollóval, ez szerencsére ritkább. Van egy-két ötlet, amiről már látszik hogy nem lesz életképes, a talajtakarók pl az istennek nem akarnak futni, de még nem engedtem el a tervet. Erős elhatározással hárítom a mindenféle ajándék növénykéket, már tudom, hogy a kevesebb több. A fűnyírás nem a hobbim, de vannak a családtagokkal különféle egyezségek, amik ezt a terhet majdnem teljesen leveszik a vállamról.
Elégedettség van, na!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.