Igazából nem félek már, de gyerekkoromban nagy mumus volt. Pedig egyszer megpróbáltam összebarátkozni eggyel, de nem sült el jól.
A környék, ahol felnőttem, belváros, 5-10 perc sétára van a Városházától, de régen elég falusias környék volt. Állatokat is tartottak néhányan, meg volt néhány család, akik fuvarosok voltak. Nem teherautóval, hanem lovaskocsival. Egyszer az egyik fogatban az egyik ló elesett, vagy inkább összeesett. Két házzal odébb történt az eset, mi, gyerekek azonnal odagyűltünk bámészkodni. Ismertem a fuvarost is, a lánya iskolatársam volt.
Bonyolult helyzet volt, a felnőttek tanácstalanok voltak. A lovat felállítani nem tudták, hiába vágták le róla a hámot. Kettesfogat volt, a másik ló is útban volt, meg a szekér is rakott volt, valami nehézzel, már nem emlékszem mivel. Sokszor próbálkoztak, aztán egy idő után a gazdája aggódni kezdett, hogy nem jól fekszik, alatta van a lába, eltörik a bordája, megfullad. A ló tényleg egyre rosszabbul nézett ki, egy tükörrel nézegették hogy lélegzik-e még. Végül ki kellett mondani, hogy nincs mit tenni, a ló menthetetlen. A gazdája nem akarta hogy tovább szenvedjen, megkért valakit hogy hozzon egy kést. Eltakarták a másik ló szemét és elvágta a ló nyakát. Ömlött a vér, amit a két, összefogott tenyerébe merített és ivott belőle. Olyan volt, mint egy pogány szertartás, vagy mint egy mozi. Nem féltem, inkább furcsa érzés volt, azt mondanám, zavarban voltam. A tetemet még aznap elvitték, de a vér napokig ott volt az aszfalton.
Emiatt az eset miatt aztán sokáig elég tartózkodóan viselkedtem lovakkal szemben. Egyszer mégis megpróbáltam rendezni a viszonyt. Egy árokparton legelésző lóval kezdtem barátkozni, a létező legbalfácánabb módon. Én álltam az árok alján, a ló meg a tetején. Simogatni próbáltam az orrát, a homlokát, beszéltem hozzá, ő meg érdeklődve közelebb dugta a fejét. Ettől a mozdulattól elvesztette az egyensúlyát és csúszni kezdett az árok feneke felé. Felém. Elég gyorsan. Elugrottam, meg neki is volt annyi esze hogy velem ellentétes irányba ugorjon ki, de bimbózó érzelmeimnek nem tett jót az eset. Aztán ennyiben maradtunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.